Jogszabály határozza meg, hogy az energia tanúsítvány elkészítéséhez az alábbiak közül milyen esetben melyik módszert lehet használni.
Új épületeknél a tervezőnek már az építési engedélyezési dokumentáció részeként el kell végeznie az energetikai számítást. Ha az épület a tervek szerint valósult meg, és ezt a felelős műszaki vezető igazolja, akkor a tanúsító a tervben szereplő adatok alapján kiállíthatja a tanúsítványt. Ha a kivitelezés során a tervtől jelentősen eltértek, akkor az új adatokkal újra el kell végezni a szükséges számításokat. Nagyon fontos, hogy az épületnek ekkor is teljesítenie kell a jogszabályban előírt követelményértéket, ellenkező esetben az építésügyi hatóság az új épület utólagos hőszigetelését fogja előírni a használatba vételi engedély feltételeként.
Használt lakások esetén a tanúsító először helyszíni szemlét tart. Ennek során felméri a lakás alapterületét, a belmagasságot, a külső falak vastagságát és anyagát, a nyílászárókat, a fűtésre-, ill. melegvíz előállításra szolgáló berendezéseket, stb… A felmérés során nincs szükség a vakolat leverésére vagy a szigetelés megbontására, de az nagyban segítheti a szakértő munkáját, ha eredeti terveket tudunk neki mutatni.
A felmérésen túl bizonyos esetekben szükség lehet műszeres vizsgálatokra is (pl. hőkamerás felvételek, légtömörség vizsgálat)
A lakás tényleges műszaki adottságainak felmérése után a tanúsító a jogszabályban meghatározott módon elkészíti az energetikai ellenőrző számításokat. Bár egyszerűbb esetekben a számítás akár kézzel is elvégezhető, a szakértők többnyire különféle szoftvereket használnak.
Használt lakások esetén a tanúsítás elvileg elvégezhető a rendelkezésre álló korábbi közüzemi számlák és a tervrajzok alapján is.
A méréses eljárásnál azonban a számlák a tényleges fogyasztást tükrözik, ami lehet, hogy túl pazarló volt, de az is előfordulhat, hogy a lakást hosszabb ideig nem is használták. Ennek különösen kisebb épületek, családi házak esetén van nagy jelentősége, ezért itt ezt a módszert a szakemberek nem javasolják. Nagy középületek ill. soklakásos társasházaknál viszont néhány lakó szélsőséges szokása még nem befolyásolja jelentősen a többség valószínűleg átlagos szokásait, ezért itt a méréses eljárás is jó eredményt adhat. További kérdést vet fel, hogy a közüzemi számlák alapján történő tanúsítás menetét a jelenleg hatályos jogszabályok egyike sem tartalmazza.
6. Kérdés: Családi ház megvásárlása előtt állunk és kértük a tulajdonost az energetikai...
Válasz:
Kedves grimoire!
Nincs semmiféle moratórium, 2012. január 1-től...